Radnóti Miklós
ISTENHEGYI
KERT
A nyár zümmögve alszik és a fényes
ég
magára vonta szürke fátyolát,
kutyám borzol, fölmordul s
elrohan,
megugró árnyat lát a bokron át.
Öreg virág vetkőzi sorra szirmait,
pucéran
áll és félig halottan,
gyönge barackág ropog fölöttem
s
terhével lassan a földre roggyan.
Ó, ez a kert is aludni s halni
készül,
gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.
Sötétedik. Halálos
kört röpül
köröttem egy elkésett, szőke méh.
S fiatal férfi te! rád milyen halál
vár?
bogárnyi zajjal száll golyó feléd,
vagy hangos bomba túr a
földbe és
megtépett hússal hullsz majd szerteszét?
Álmában lélekzik már a kert,
hiába
kérdezem, de kérdem ujra mégis.
Gyümölcsökben a déli nap
kering
s hűvösen az esti öntözés is.