Radnóti Miklós
ESTE A
HEGYEK KÖZÖTT
1.
Az este már a fák közt markolász,
mikor
a mélyben feltünik a ház
s a síkos lejtő aljában
tömör
hagymaszaggal s meleggel üdvözöl.
Míg léceim a falnak állitom,
hóförgeteg
fut át a kis hidon,
hajamba kap s az ajtóhoz közel,
akár egy
búcsuzó lány, átölel.
2.
Gőzölnek benn a fáradt emberek,
a kandi
lámpán fenn egy régi ág,
Szilveszterről maradt fagyöngy remeg
s
az esti ablak csupa jégvirág.
Visszatérek hozzád, mert kivánlak
és
úgy kiáltok majd, ahogy az éji
fényben kiált a sarkok
Nansene,
mikor a messzi fénylő célt eléri.
Ó, mily régóta is szeretlek!
két napja
már, hogy nem ölelsz meg!
Körmöm lehellem és már írom
is:
"szeretni foglak túl a síron is!"
Körmöm sikolt a fényes üvegen
szép
neved betüi megmaradnak,
s a ringató betük virágos
alján
érzelmesen könnyezni kezd az ablak.
3.
"Eszem, iszom, iszom, eszem,
mit
is tehetnék én,
szeretnék itt egy-két órát
üldögélni békén..."
S míg dúdolok
a fáradság
lassan
rámszakad.
Foszlik a szó,
s alattam már
alvásra
vár a pad.
4.
Az utak is sötétbe vesztek,
este van s
a fekhelyem kemény.
de tollam még ne maradj veszteg,
épülj
tovább álmos költemény!
5.
Az ember a hóban vándorol,
léceit fel-
és lecsatolja,
betér egy házba, eszik, iszik,
s elernyed,
nincsen semmi dolga.
Az ember eszik csak és iszik,
aztán
számolgat lassan húszig,
elalszik s langy tengerben úszik,
álmait
vigyázza a téli ég,
ékes szavak alusznak benne
s felette kisded
hópihék.
