Pilinszky János

Kenyér

A fedő bünről, ahogyan a bünt bün mögé rejtik. Erről kell beszélnem. Ismertem egy fiut. Szürke volt, mint a tészta. Teste, mozgása mégis száraz, ideges. Ma se tudom, hogyan. Csupán titkának természetét sejtem. Ma már gyanitom, ez az egyetlen rossz. Lehetek gyilkos, homoszexuális, de mindhalálig táplálni a pépet, a kezdetben oly semminek tünő kenyérbelet, amit idővel rátapasztok arra, ami a legtöbb, attól fogva mindennek vége van. Bár ha éppen őt, azt a fiut nézem, tán forditva és jogosan azt mondhatnám: volt benne valami szikár és iszonyu. De a testét átitatta a szürkeség, mitől piszkos lett, mint a kihült kenyértészta, mely végitéletében se más. És mégis minden kenyér ízét elfeledve, először eszem végre kenyeret.