Petőfi Sándor

FÖVÉNYSZEM... HARMATCSEPP...

Fövényszem... harmatcsepp... a szikla,. melyet
Ezer villám meg nem rengethet...
Az örökké rengő tenger...
A tiszta napfény és a szennyes ember
És minden, minden e világon
Csak álom, tünedékeny álom.
Ez álma mind a természetnek,
Kit miljom év előtt szender lepett meg,
S ki álmodik
Talán még miljom s miljom évekig.
De fölébred végre,
Egyszerre fölriad,
Fölkeltik egyre rémesb álmai,
És ekkor a borzalom miatt
A semmiség feneketlen tengerébe
Fog ugrani.

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt