Móricz Zsigmond

RÓKA, MEG A FAVÁGÓ

Le is ut, fel is ut,
Róka koma futva fut.
Elől tűz, hátul víz,
Reszket benne minden íz.

Sűrű erdő, rengeteg,
Még sem talál rejteket.
Köröskörül kopó csahol,
Lába nyomán vadász lohol.

- Jaj, favágó apóka,
Bajba vagyon a róka,
Bujtasson el engem gyorsan,
Meghálálom százszorosan.

Jól van, jól van, te róka,
A kunyhóm jó buvóka.
Hanem aztán majd meglátom,
Mit ér a szó, jó barátom.

Dirr! durr! - itt a vadász.
- Hej favágó, mit csinálsz?
- Faricskálok árnyelet.
- Róka koma hol lehet?

Mondjad már, hogy láttad-e?
- Beszélgettem is vele.
- Mikor láttad? hol van? merre?
- A mult télen kószált erre.

- Hej favágó, vakapád,
Tedd bolonddá nagyapád.
Szalad már a vadász ujra,
Nem néz rá az intő ujjra.

A bütyök ujj mutogatta:
Ott kuksol az ebugatta!
Dirr! Durr! - a vadász már
A cserjében messze mászkál.

- Hóha, hóha, ne te né!
Róka koma elmennél?
Ez barátság, ez a hála?
Az igéret füstbe szálla?

- Róka vagyok, szóltál értem,
Szóval hát köszönöm szépen.
De ujjoddal azt intetted,
Hogy nem kivánsz hálás tettet.