Móricz Zsigmond

DISZNÓK AZ ESŐBEN

Perzsel a nap, meleg a nyár,
Kinn a mezőn a disznónyáj.
Vigan túrják fel a tallót,
Soha jobb dolguk még nem vót.

De csak felleg kerekedik,
Nagy zivatar közeledik,
Dörög az ég, eső meg jég,
Mintha dézsából öntenék.

Megrémült a disznók hada,
Fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
Az új ruha még elázik.

Van visítás, van sivítás,
Jaj iszonyú a megázás,
Mig a falun végig érnek,
Egyre kurrognak a vének:

... "Hogyha én ezt tudtam vóna,
Köpö-nyeget hoztam vóna!"
Rásír a sok kis malac is!
"Én is, én is, én is, én is!"

Ugy berontnak a kapuba,
Aki ott áll az utjokba,
Köszönni sem ér rá nekik,
Mint a semmit, ugy fellökik!