Kosztolányi Dezső

Holdsugár-szonáta

Álmodó hold...
Éjbe lengő néma lámpa,
alvajárók, bús bolondok,
tolvajok barátja.
Vaksi fényed
újra éled,
mint gyermekkoromban,
hogy a hanton
- síri fantom -
százszor elbolyongtam.
Napsütésbe, déli tűzben
ábránd-lepkét sosem űztem.
Te voltál barátom,
álmodóknak éji napja,
gyöngy-naszád, bús karcsu sajka,
céltalan, vak álom.

Most vezess te...
és hogy útam meg ne lássák,
vesd rám gyötrő szerelmemnek
fekete palástját.
Lengj előttem,
fönn a ködben,
hisz te elvezethetsz,
szent delejtű,
fecske lelkű
ifjú kedvesemhez,
ő a holdsugár kisasszony,
ugy-e hivogat panaszlón
ablakának árnyán?
Félig csendesen merengő
éjszemű szelíd istennő,
félig vad cigánylány...