Katona József

S.*** Mollihoz

Míg ennyi kellemet
játszó szemeddel
oh, Molli! szivemet
   nem vetted el:
   addig örömben el nem hala
   mosolygó Éltem víg angyala.

Az Alkony énekem
csendét nevette
és vidám volt nekem
   Nap kelete:
   nem sírt az Erdő szűz éjele,
   nem sírta álmom párnám tele.

S most, hogy égő szemed
virúlt Reményem
rózsáiban fered
   már könnyezem.
   Ki adja vissza e kincsemet,
   mellyet két szép szem sírba temet?

Nyugalmam, Életem
   víg Lelke! hadd ott,
hadd a Reményt! nekem
   könnyet adott.
   Oh Molli! Molli! nem könnyemet
   fájlalva marja ez szivemet.

Azt, Molli hogy velem
   egyezhetetlen -
azt sírja kebelem
   mind szűntelen.
   Majd, majd ha e Vágy véget talál,
   s sorsod öröm lesz, enyim halál,
Lelkem Veled repes,
   súgván e szómat:
"Nézd meg, Molli - gyepes
   sírhalmomat!!!"