József Attila

Nyugasztaló, melyet Villon szerzett önmagáért és cimboráiért, várván, hogy vélük fölakasszák

     Testvérek, immég életben valók,
ne cudar szívvel bánjatok velünk.
Ám minket, szegényeket, szánjatok,
majd benneteket is szán istenünk.
Összekötözve ím hatunk, hetünk, -
hizlalt husunknak bőséges leve
rohad, ha föl nem habzsolták vele
s mi, bordák, porrá és hamuvá lészünk.
Ne kacagjon bajunkon senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!

     Sírunk testvérek, meg ne szóljatok,
bitót bár törvény veretett nekünk.
Ám tudjátok, okosak, józanok
mi emberek mind nem is lehetünk.
Hát elült szívvel ejtsétek nevünk,
rimánkodván a Fiúhoz, tegye,
irántunk meg ne szikkadjon kegye,
ha pokolbéli villámoktól égünk!
Holtak vagyunk, ne bántson senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!

     Minket az eső mosott, mosdatott,
a nap szárít és megfeketedünk;
kivájták szemünk égi állatok,
tépték szakállunk és szemöldökünk.
Mi soha, soha nem pihenhetünk,
hol így, hol úgy, de kénye kedvire
csak lóbál minket a szél ereje,
gyüszűgödörnél több a csőrcsipésünk.
Ne ossza sorsunk soha, senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!

Ajánlás

     Jézus király, kinek hűbérese
minden, vigyázz, hogy pokol részese
ne légyünk, azzal nincsen számvetésünk.
S itt ne gúnyoljon ember, senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!