József Attila

IGAZ, ŐSZINTE BÚCSÚ

Bús fejetekbe űzve jöttem.
Menykövek cívódtak fölöttem.

Láttam két nagy szemet, bogárzót;
A szép leánynak szóltam pár szót.

Tán szóltam néki. Meg sem bántam.
Én soha semmit meg nem bántam.

Nincs tartozásom: Mind adó volt,
Mellyel a világ szűken hódolt.

Abból se maradt semmi másnap.
S panasz se kell, azt adja másnak!

Hogy panaszkodtam néha mégis?
Hát szennyes néha még az ég is!

Átéltem már tizennyolc évet
S láttam, mit ér az emberélet.

Nem tarthat mások akaratja,
Én elmegyek, ha kedvem tartja.

Szeretsz? Ne menjek?...Vérre lestél,
Ó, kínban gyönyörködő testvér!

1923. jan. 8./1924. dec.