Dsida Jenő

Pohárfelirat

Kristály, mély árnyak bársonyán; kerek
szívem derűje, mint a fényes égé.
Azúr-vízből vajúdtak tengerek,
fény-jégcsapok alatt meresztve jéggé
s mint harmat-ékkövet, örökre szűzként,
újjászületni vélsz szüntelenül,
míg rezget aljam új s új pisla tűzfényt,
bármily sekélyke, szűk vagyok belül.

De mit tudod, hány csurgó, enyhe forrás
vizének voltam én már medre itt,
s azt sem tudod, hány forró, tiszta, formás
száj szívta szám csillámló nedveit.
Itt szállnak hullt levélként, holt csapat,
míg hűsömet hörpintni megkisérted,
s új cseppjeimből nedves ajkadat
ajkak csókolják, sok lengő kisértet.