Dsida Jenő

Gyermekvarázslat

Apuska, megígérted a múlt este, hogy felmegyünk a tejútra,
          és összegyűjtjük az angyalok mosolyát... Milyen öröm
          lesz! Cipőmet belepi az aranypor s nem látszik, hogy
          ócska és lyukas.
Tud a hold hazudni, apuskám? Egyszer, mikor a denevérek
          kalácsot kerestek, a hold azt súgta nekem, hogy nem
          bünteti meg többet kis ezüst csibéit, és most, nézd csak,
          megint felleg-kalitkába zárta őket. Gyere az ablakhoz,
          hadd mutatom meg. Nézd a szegényeket, nem tudnak
          kibújni a csúf borító alól. Hallod, hogy siránkoznak? Ó,
          az a hazug hold! Csak lássam meg még egyszer, amint
          elhalad az ablakunk előtt! Ellopom a sarlóját. S akkor
          neked nem kell kölcsönkérni Grigor bácsi kaszáját, ha le
          akarod vágni a füvet a kertben...
Apuska, mondd, mi van egy méh lelkében? Igaz, hogy szívük
          tele van dallal? Igaz, hogy a virágok azért könnyeznek reggel,
          mert ellopták a dalaikat?
Az angyalok a csillagokban laknak, apuskám? Mit esznek és
          mit isznak? Fénysugarakat? Sanyika a szomszédból azt
          mondta, hogy aranykenyeret esznek, s azt Szűz Mária süti
          nekik, a búzaszemek pedig olyan nagyok ott, mint a
          rigótojások... Apuska, csinálj nekem egy olyan hintát, hogy
          fel tudjak hintázni vele a csillagokba! Milyen jó volna, ha
          hozhatnék neked néhány búzaszemet! Elvetném a diófa
          helyére, melyet kivágtál a nyáron, s a kalászok felnőnének
          a ház tetejéig...
Apuska, hogy lehet, hogy a tovaszálló varjak nem hagynak
          nyomot maguk mögött az égen?
Te, ahányszor hazajössz s megkérdem, mit hoztál, mindig csak
          azt mondod:..."jó szivecskét, jó lelkecskét"... Miért,
          apuska? Nem ehetem meg se a szivecskédet, se a lelkecskédet!
          Ha megenném, hogy mennél az iskolába?
Na, most magadra hagylak, apuska! Megyek anyuskához a
          másik szobába, lássam, beszélt-e már Kiskarácsony
          Apóval...