MagyarÍrók.hu
MagyarÍrók.hu

Csokonai Vitéz Mihály

Serkentés a Múzsához

Jer! magunknak fűzzünk szárnyakat,
     Hogy ama bérces kőszálakat
     Megtetézhessük azokkal,
     Láthassuk várát az ízlésnek,
     Hol a múzsák a sok elmésnek
     Fejét fűzik babérokkal.

A halhatatlanság felette
     Öröm templomát építette,
     Amelyben megholt a halál.
     Itt, ki szerette a múzsákat,
     Nevével kérkedő táblákat
     Merő gyémántokból talál.

A dicsőségnek trombitája
     Érdemét harsogva fúkálja
     Mindenütt a nemzeteknek;
     Ezt a hír felvévén szárnyára,
     Viszi a világ négy sarkára,
     S fülébe zengi ezeknek.

Századjai az elmúlásnak
     Általadják őtet egymásnak
     És megőrizik hűséggel;
     És mikor sírjára mutatnak,
     Örömnek könnyeit hullatnak,
     Koronázván dicsőséggel.

Népei a fagyos éjszaknak
     S kik a forró nap alatt laknak,
     Hirdetik, ki volt Homérus!
     Örömmel tapsolnak őnéki
     A Gángesnek gazdag környéki,
     Visszaekhózik Ibérus.

Vajha énreám tekintene
     Nyájas szemekkel Melpómene,
     És éneklője lehetnék!
     Úgy mind halált, mind más veszélyt s kárt,
     Mely a legnagyobbaknak is árt,
     Bátor lélekkel nevetnék.