Babits Mihály

KÉT NŐVÉR

Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
   az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: «Én vagyok a Bánat.»
   S szól néha nevetve a Bánat: «Én vagyok a Vágy.»

Két komoly árvaleány, termetre meg arcra hasonlók,
   tekintetük üldöz, nyugtot sohse hágy:
a holt Szerelem leányai ők, galambszinü hollók,
   és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy.

A zord Szerelem leányai, hajdan lakodalmadnak koszorús nyoszolói
   vezettek a méccsel a szoba felé, hol vetve menyasszonyi ágy
Anyagyilkos lányok majdan, a holt Szerelem gyilkosai és ugyanők bosszulói
   Százvágyu Bánat, százbánatu Vágy.

Egymást szeretik, soha el nem válnak, összefogódnak
   a Vágy foga éles, a Bánat ajaka lágy.
Egymást szeretik testvériesen és véreden osztozódnak
   és csókol a Bánat és harap a Vágy.

Fekete hunyorból van koszorújuk, nagy árnyakat ingat a mécsük utánad
   s jön egyre mögötted a fekete Bánat, előtted a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: »Én vagyok a Bánat«.
   S szól néha nevetve a Bánat: »Én vagyok a Vágy.«