Arany János

KEVEHÁZA

1853

Mért vijjog a saskeselyű?
Mért szállong a turul s ölyű,[1]
Hadintéző, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
Azér' vijjog a keselyű,
Azér' szállong turul s ölyű,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.

Széles Dunán túl és innét,
Nem gyűl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértől kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.

Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin[2] és Detre[3] szász
Gond nélkül vígad, éjszakáz.
"Itt a kehely, igyál, kocints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom[4]
Egy messzedöngő vígalom.

Sokféle nép ott összegyűlt,
Sok zagyva nyelv egybevegyűlt,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr,[5] kelta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyüszű nekik Potenciána.[6]

"Itt a pohár: igyál, kocints!
A hún elűlt: hajója nincs."
Makrin kiáltja: "Tölts belé!"
Mig Detre járja kétfelé.
Ne bízakodj' el Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.

Kelen[7] táján, a hegy megett,
Borúlni látom az eget;
Kelen körűl setét a föld,
Mozdúlni látom a mezőt:
Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden füszál egy kelevéz,
S a hűvös éj hő szellete
Százezerek lehellete.

Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta hid, nincsen hajó.
S hid volna bár: ledűlne az,
Hajó volna, elűlne az,
Ennyi sok nép amerre lép,
Hajlik a part, miként a jég.

Parancsolá hún fejdelem:
Minden tömlő üres legyen;
S mit ő kiad, mit ő beszél,
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
"Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha;
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállitsd keresztül a hadat.

Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vizfény fehérelik;
Csendes a táj; alig-alig
Hogy a folyamzugás hallik:
De majd a víz jobban zubog,
Majd elborúlnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam terűletén.

Tömlőkön ott a hős Keve
Hadával igy átalkele,
Miért a hegy, miért a sik
Kelenföldének mondatik.
"Lassan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen."
És halkal, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.

Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
Tüz van, tüz van! - de aki fut,
Lángok közől kardélba jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.

Kő nem maradt másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.

Ó, bár fedezné még sötét
A hajnalcsillag üstökét!
Ó! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedő, bomlott hadat,
Mely győzedelmétől szalad!

Kemény harcos a Detre szász:
Nem tőle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erős Keve;
Őtet, - hadúr[8] akarta így! -
Húnok közől sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyilzápor a vak éjjelen.

Melyet midőn a hegytetőn
Jó Detre szász eszébe vőn,
Mint hullámot a sziklagát,
Visszanyomá futó hadát.
Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.

Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
És bár a holtnak száma nincs
Az élőknek egy híja sincs,
Mindenfelől a hegyközön
Új had tolong, új népözön.

Hej Béla, most, hej Kadosa,
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
Bár tőlük a nap elborul,
Tárnokvölgye[9] bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár.[10]

"Előre hún, Nimród fia![11]
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák[12] ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jő Hadur.
Előre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidul a másvilágra."[13]

Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hős Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
De, mint ha ki fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.

Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylő vasa;
Őtet, kivel nem birna száz,
Lebirkozá vad Detre szász;
Mig Béla hőst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg,
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amig ledül.

Hej! nem hamar lesz az, midőn
Szilaj ménes fut e mezőn;
Soká lesz, mig új gyökeren
Fű és virág itt megterem.
A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltő nincs sehol.

Százhúsz ezer[14] jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
Ki a vesztes? ki a nyerő?
Erőtelen mindkét erő,
Győztes, legyőzött, - mint ahogy
Két birkozó egymásra rogy.

Őket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
A hún, mikép földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és győzelmi társa
Elég erősek - a futásra.

"Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci ló:
Ezt kívánja Hadúr s Manó."[15]
Ősz Torda im kettőt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétől az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.

"Szép hún anyák hős magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadur mosolyogva néz felénk!
De, mielőtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt."

Táltos[16] szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében.[17]

Széles az éj köröskörül,
Tárnokvölgye belémerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tűz lobog egyszeriben.
Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi:
Közötte sűrü népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.

Szép a halál a harcmezőn,
Valaki ott meghal dicsőn:
Bajtársi őt pajzson viszik,
Ijját, tegzét mellé teszik;
Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tüzláng emészt;
Három követ, s azonfelűl
Halmot raknak reá jelűl.

De hős Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország utjához közel[18]
Egy domb alá temette el.
És a halomtetőre jelt
Magas kősziklából emelt,
Mig ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.

Örökre hát a vérmezőn
Bátor Kevének háza lőn;
Hol ő hadával nyúgoszik,
A temetőt így nevezik.
Év, év után gyorsan lejár,
Jő-megy mikép vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.

Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!

Nem messze van már Cezumór,[19]
Ott éri ő Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik.
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyű csatát.

Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdők felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc,
Ám isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyről alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.

Szórja nyilát hős Bendegúz,
Ivet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
Kardjával ő Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek hurja
Szász Detre homlokába furja.

Utoljára lőn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
Ám Detre hős, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendűl a csapás miatt -
S kettétöri a vas nyilat.

"Add meg magad, jó Detre szász!"
- Nem én soha, mig élve látsz.
"Add meg magad kegyelemre!"
- Nem én soha, szégyenszemre.
S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.

"Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni, mint egy kődarab
S nem űzni el a madarat.
Imhol kezem: fogadd jegyűl
Békében és hadban frigyűl."
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.

Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vigan lakik;
Hadúrnak ott hálaadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Őseiről csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.

***

[1] Ragadozó madár, a sólymok, vagy keselyűk fajából: hihetően torol
vagy toroly (tor-öly?) a holt testekeni lakmározástól; mint
karoly, talán mert a karra száll. A. J.

[2] Római vezér, máskép Matrinus, Pannónia kormányzója. A. J.

[3] A vashomlokú vagy halhatatlan veronai Detre, ki Macrin segítségére
jött. A. J.

[4] Ma Bata hegység, a Duna jobb partján. A. J.

[5] Így írám a scyrri nép nevét. A. J.

[6] Római város, Bata helység körül, a Duna partján. Sáncai ma is
láthatók. A. J.

[7] Kelenhegy, a vén Gellért, Kelenföld a térség alatta. A. J.

[8] Fölösleges említnem, hogy e nevet adták újabb költőink a magyarok
istenének A. J.

[9] Érd helység körül. A. J.

[10] Csatavesztés jele, ha turulos zászló nem lobogott vígan, hanem a
rúdjára lefüggött. A. J.

[11] Minden hazai krónikák szerint. A. J.

[12] Ily, számra nézve három, s a csata kimenetelét intéző, csodás
némberekről is látszik tudni valamit a hun - magyar hitrege
- legalább külföldi mondák szerint. A. J.

[13] Harcos hajlamaikat nem kevéssé táplálta azon meggyőződés,
miszerint mindazok, kiket a csatatéren leölnek, őket a másvilágon
szolgálni fogják. Toldy F.: Magyar Irod. Tört. (1851) A. J.

[14] A hazai krónikák a hunok veszteségét 125 000-re, a szövetséges
hadakét 300 000-re teszik. A. J.

[15] Manó vagy Ármány a rossz szellem: a gonosz elem képviselője. A. J.

[16] Bendeguz atyja, tulajdonkép kádár vagy bíró szavát ígyen veszik
- itt táltos vagy pap. A.J.

[17] Mind arra, mi itt a temetkezésről mondatik, lásd Lutzenbacher
akadémiai előadását: A pogány magyar sirok-ról. (Akad. Ért.;
1847. IX. szám.) A. J.

[18] Ma is látható római út. (Lutzenbacher.) A. J.

[19] Cetium vagy Cetii murus (Zeiselmauer) római város, Bécsen túl,
melyet hazai krónikáink Cesunaur, Cesumaur, Kesmaur névvel irnak
s én ezekből lágyítám a Cezzumór. Nem messze tőle, délkeleti
irányba, a Mons Comagenus, vagy Comanus, Hunesberg vagy
Chunisber: Kunbérc. A. J.

KEVEHÁZA - Arany János

Arany János

KEVEHÁZA